Maxipocak: Mi nem enni bátor egérke. 
Lusta Dick: Nem? Hála istennek.
Maxipocak: Nem. Mi csak kiszívni szép piros vérét. Na, na, na, na. Nem ájulni el. Nem fél egérke. Nem fog fájni. Csak kicsi seb nyakán. Ott kiszívni vére. 
Lusta Dick: És ez már biztos?
Maxipocak: Biztos. Mint a halál.
Lusta Dick: Kérem szépen. Meg tetszenének engedni, hogy szívás előtt még utoljára fújhassak? Már a trombitámba.
Maxipocak: Brávó! Zenés vacsora!

Ma 85 éves Bodrogi Gyula, többek között sokunk kedvenc Süsüjének szinkronhangja. Egy másik emlékezetes szinkronszerepe Maxipocak, a denevérfőnök, az 1986-os Macskafogó című filmből. 

Isten éltesse még nagyon sokáig a művész urat!



A kép forrása: mozipremierek.hu

1

Zúg már az ősz, gyűlik és kavarog,
fehér habokba szaggatja a zöldet.
Fogócskáznak az apró viharok,
az ablakban a legyek megdögölnek.

Nyafog a táj, de néha némaság
jut az eszébe s új derűt lel abban.
Tollászkodnak a sárga lombu fák,
féllábon állván a hunyorgó napban.

Kell már ahhoz a testhez is az ágy,
mely úgy elkapott, mint a vizek sodra.
Becsomagoljuk a vászonruhát
s beöltözünk szövetbe, komolykodva.

2

Míg nyugtalanul forgott nagy, lágy habokon az az éj,
a csónak alatt hüvös öblögetési kotyogván,
én nyugtomat ott leltem piros ölben, amint a szeszély,
meg a természet gyönyörűn lecsapott rám.

Én fáztam előbb, mert ősz volt már s aki emberi lény,
az mind szomorúbb, mikor újra tanulna remegni.
Kettős remegés tölt: vágy s hüvös árnyak igy ősz elején,
mikor elkezdnek a szelíd öregek köhögetni.

3

Je n'ai point de theme,
excepté que je t'aime -

költeni csak ezt tudtam,
mert mindig elaludtam,

hisz annyiszor öleltem,
ahányszor rája leltem.

Szemüveg volt az orrán,
az alól nézett énrám

s amikor magamhoz szorítottam, a szemüveg alatt
hunyta le a szemét. Pedig mindig zavarják az embert.

Szivemben bizony kín dult,
mikor a vonat indult,

de nem sokat merengtem -
esett, hát hazamentem.

Száz gramm dohányt hagyott rám,
hogy legyen cigarettám.

S nem álmot, hanem alvást.
Nem látjuk többé egymást.


A kép forrása: saját tulajdon. Kizárólag a forrás megjelölésével használható, megosztható.

Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeidnek esti-csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mikéntha most látnák először...
E csillagot,
Amelynek mindenik sugára
A szerelemnek egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha rám röpíted
Tekinteted,
Ezt a szelíd galambot,
Amelynek minden tolla
A békeség egy olajága,
S amelynek érintése oly jó!
Mert lágyabb a selyemnél
S a bölcső vánkosánál –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha megzendűlnek hangjaid,
E hangok, melyeket ha hallanának,
A száraz téli fák,
Zöld lombokat bocsátanának
Azt gondolván,
Hogy itt már a tavasz,
Az ő régen várt megváltójok,
Mert énekel a csalogány –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltűn előlem a világ,
Eltűn előlem az idő,
S minden rejtélyes üdvességeit
Árasztja rám az örökkévalóság –
Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek?
Boldogságomnak édesanyja,
Egy égberontott képzelet
Tündérleánya,
Legvakmerőbb reményimet
Megszégyenítő ragyogó valóság,
Lelkemnek egyedűli
De egy világnál többet érő kincse,
Édes szép ifju hitvesem,
Minek nevezzelek?


Kedves Olvasók!

Második gyermekünk érkezése kapcsán - ezúttal kisfiú lesz  - elgondolkodtam, hogy milyen nehéz néha megfelelő nevet választani a születendő jövevénynek. Dorottya lányunk esetén nem volt nehéz a döntés, hiszen férjemmel mindkettőnknek évek óta ez a név tetszett, egyetértettünk benne és ráadásul a vezetéknévhez is nagyon jól illik. De fiú nevekkel bajban vagyunk.

Mi alapján választanak a szülők keresztnevet? Nagyon sok esetben még mindig a hagyomány dönt: ahogy az apukát / nagypapát hívják, azt a nevet kapja a kisfiú is. A férjem is így lett már harmadik generációs Imre. Aztán ott vannak a divatos keresztnevek - évek óta a Bence áll első helyen az anyakönyvezett fiúnevek közül - esetleg valamelyik híresség vagy filmszereplő neve adja az ihletet. Van aki ragaszkodik a külföldi hangzású névhez van aki pedig foggal-körömmel egy régi(es) magyar keresztnévhez. 

Tudjátok, hogy titeket miért neveztek el szüleitek éppen annak ahogyan hívnak benneteket? Az is érdekelne, hogy gyermeketeknek milyen megfontolásból választottátok ki a keresztnevét? 


A kép forrása: pngtree.com

Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam?
És tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad, mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél,
meleg tejeddel etettél?
Akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem?
Úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?

Mesélj anya,
mesélj rólam!
Milyen lettem,
amikor már megszülettem?
Sokat sírtam
vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?


A kép forrása: kmberggren.com

Hová merűlt el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?
Talán a múlt idők setét virága,
Min a csalódás könnye rengedez?
Tán a jövőnek holdas fátyolában
Ijesztő képek réme jár feléd,
S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,
Mert egyszer azt csalúton kereséd?
Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalúl, festett egekbe néz.
Mi az, mi embert boldoggá tehetne?
Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön,
A telhetetlen elmerülhet benne,
S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.
Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.
Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.
Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán;
Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek,
Zajától felréműl a szívmagány.
Ha van mihez bizhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben,
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress,
A birhatót ne add el álompénzen,
Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:
Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,
Ha kart hizelgő ábrándokra nyitsz.
Hozd, oh hozd vissza szép szemed világát;
Úgy térjen az meg, mint elszállt madár,
Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,
Egész erdő viránya csalja bár.
Maradj közöttünk ifju szemeiddel,
Barátod arcán hozd fel a derűt:
Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,
Ne adj helyette bánatot, könyűt.

(Megjegyzés: A kép kislányomat, Dorottyát ábrázolja. Vörösmarty Mihály verse jutott eszembe róla.)


A kép forrása: saját tulajdon. Kizárólag a forrás megjelölésével használható, megosztható.

Tüntetnek értünk a hangyák, látod-e? 
Mennek hosszú sorokban, 
feketén, némán, elkeseredetten. 
Értünk zümmögnek a méhek, hallod-e? 
Odahagyják a mézet, 
s lobognak, mint parányi zászlók 
a kék levegőben. 
Értünk nő a levél, értünk hull a lomb, 
tudod-e? 
Értünk raboskodik a vakond a mélyben, 
hiszed-e? 
Értünk esik az eső, 
értünk süt a nap, 
értünk, hogy éljünk! 
Föl a fejjel hát, kicsi lányom, 
mellettünk van mind, aki nőni akar, 
hallgasd csak, hogy zúg az erdő, 
hogy füttyögtet a rigó, 
hogy folyik a folyó, 
hogy forog a föld 
jóval, rosszal megrakottan, 
s lehet, hogy nem gondolnak ránk az emberek, 
mert éppen esznek, isznak, alusznak, 
de vonulnak a hangyák, 
de szállnak a méhek, 
ne félj! 



A kép forrása: pinterest.com

Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.

Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai
És lángoló Petőfi szava zengett,
Kokárda lengett és zászló lobogott;
A költő kérdett és felelt a nemzet.
Ma nem tördel bilincset s börtönajtót
Lelkes tömeg, de munka dala harsog,
Szépség, igazság lassan megy előre,
Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.

De azért lelkünk búsan visszanéz,
És emlékezve mámoros lesz tőled,
Tűnt március nagy napja, szép tavasz,
Mely fölráztad a szunnyadó erőket,
Mely új tavaszok napját égre hoztad,
Mely új remények ibolyáját fontad.
Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott,
Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!


A kép forrása: 5percangol.hu

Egyszer volt, hol nem volt,
túl a hegyen, túl a réten,
egy kis erdő közepében,
az erdőben egy tisztáson,
fűszálakból vetett ágyon,
ott, ahol sosem járt ember,
s egy farkas a polgármester,
ahol ezer róka túr,
ott lakott egy kicsi nyúl.

A kis nyúlnak háza nem volt,
szeme kettő, orra egy volt,
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.

Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt.
Szarvas és jóbarátja,
minden madár jó pajtása,
így éldegélt békességben,
a kis erdő közepében.

Így éldegélt, amíg egyszer
meg nem halt a polgármester,
a bölcs farkas, s eltemették,
megsiratták, mert szerették.

Az állatok összegyűltek,
egy tisztásra települtek,
éjjel-nappal tanakodtak,
polgármester választottak.

Róka mondta: Róka legyen!
Szarvas mondta: Szarvas legyen!
Őz kiáltott: Őzön a sor!

Teli faág, teli bokor,
madár ült minden ághegyen,
s kiáltozták: Madár legyen!

Addig-addig tanakodtak,
a végén majd hajba kaptak,
míg egy nyúl szólt: Most az egyszer
nyúl legyen a polgármester!
Erre elkezdtek kacagni.
Nem tud az mást, csak szaladni,
az árnyék is megkergeti,
úgy megijed, hideg leli,
ha ág zörren, rögtön szalad,
vagy meglapul a fű alatt.

Most legyen okos az ember,
ki lesz itt a polgármester?
Szól a bagoly az ághegyen:
Az a fontos, hogy okos legyen!
Akár bátor, akár gyáva,
ész legyen a kobakjában.

Mind így szóltak: Okos beszéd!
Próbáljuk ki, ki-ki eszét...
Igen ám, de hogy próbáljuk?
Máris szólt a bagoly rájuk:
Aki becsapja a rókát,
az kiállotta a próbát!

Rajta szarvas! Rajta, őzek!
Lássuk, ki lesz a legbölcsebb!
Ki tud győzni az észtornán?
Ki tud kifogni a rókán?

Előbb az őz került sorra.
Ide figyelj, ravasz róka!
Felhők közt lakik az égen,
sohasem járt erdőn, réten,
mégis ő növeszt fűszálat,
zöldbe borít bokrot, ágat...

Nevet csak ezen a róka.
Ez aztán a nehéz próba!
Joban tudom, mint te magad,
mi volna más, ha nem a nap!

Most a szarvas került sorra.
Én aztán megfoglak, róka!
Nincsen lába, mégis szalad,
de mégis egy helyben marad...

Megint csak így szólt a róka:
Ez aztán a nehéáz próba!
Jobban tudom, mint te magad,
mi volna más: folyó, patak!

Most a kis nyúl került sorra.
Erre felelj, ha tudsz, róka:
ha megfelelsz, most az egyszer
te leszel a polgármester!
Nincsen szárnya, mégis repül,
fákon, bokrokon hegedül,
ha nem repül, nincsen sehol,
de mégiscsak van valahol,
nincsen szárnya, nincsen lába,
mégis a világot járja...

Töri is fejét a róka,
ennek a fele se móka,
hiába, no, nincs felelet,
mondd meg, nyuszi, hogy mi lehet!

Szól a nyuszi: Figyelj, róka!
Hogy mi lehet? Mi más volna?
Ismeri a nyár s a tél,
mi lehetne más: a szél!

Kis nyúl főzte le a rókát,
ő állotta ki a próbát,
az erdőben akkor egyszer,
nyuszi lett a polgármester.

Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt.
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.

A kép forrása: rukkola.hu

A tölgyek alatt
Szeretek pihenni,
Hova el nem hat
Város zaja semmi.
Zöld lomb közein
„Áttörve” az égbolt
S a rét mezein
Vegyül árny- és fényfolt.

A tölgyek alatt
Oly otthonos itten!
Évem leapadt:
Ime, gyermek lettem,
Mint mikor a tölgy
Sudarát megmásztam,
Hol seregély költ -
S vígan madarásztam.

A tölgyek alatt
Több egykoru társsal
Madárfiakat
Kifeszíténk nyárssal;
Jó tűz lobog ott,
Zizeg a kis bogrács -
S ha bealkonyodott,
Haza már egy ugrás.

A tölgyek alatt
Örömest valék én,
Bár a madarat
Hagytam utóbb békén;
Gyermeki önző
Korom’ ifju ábránd
Veszi ösztönző
Szárnyára, s tovább ránt...

De tölgyek alatt,
Valamerre jártam,
Szűlőhonomat
- Csakis ott - találtam;
S hol tengve, tunyán
Hajt, s nem virul a tölgy:
Volt bár Kanaán,
Nem lett honom a föld. -

A tölgyek alatt
Még most is el-űlök;
Bűv-kép csalogat,
Ábrándba merűlök;
Hajó-kerekek
Zubogását hallom...
„Hajrá, gyerekek:
A vízi malom!”

A tölgyek alatt
Im, meglep az alkony,
Hűsebb fuvalat
Zörög át a parkon;
Felhők szeme rebben:
Haza sietek,
Jobb ott, melegebben,
Ki vén, ki beteg...

A tölgyek alatt
Vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
Meg kelletik adni;
De, akárhol vár
A pihenő hely rám:
Egyszerüen, bár
Tölgy lenne a fejfám!


A kép forrása: vandorfeny.hu

- Tessék, itt vagyok! - szólalt meg a vakond. Éppen kibújt egy földkupacból. - Mennyi kincset találtam a föld alatt! Golyót, szöget, gombot, még tükröt is. Hová tegyem mindezt? Nahát, mi lóg itt a szárítókötélen? Egy zsebes nadrág! Milyen szép! És mennyi minden beleférhet a zsebeibe! Kisegér, kedves kisegér, nem tudod hol kaphatnék ilyen nadrágot?
- Nem tudom - felelte a kisegér -, de talán a kék virág tud neked segíteni.
- Mondd csak, kék virág, hol kaphatnék ilyen szép nadrágot?
- Mondom már, mondom. A nevem lenvirág. Ha megfogadod a tanácsaimat, neked is lesz szép nadrágod.
- Megfogadom, mondd, mit tegyek?
- Öntözésre van szükségem - szólt a len. - Szomjas vagyok. Hozz vizet és meglátod, szépen megnövök. 
A vakond csak hordta a vizet és öntözött, a len pedig nőtt, növekedett, és egyszer csak megérett.
- Most elmondom, hogy mit kell még tenned - mondta a len.
A vakond bólintott, örült a segítségnek....

(Néhány hónappal ezelőtt el sem tudtam képzelni, hogyan fogom Dorottyánál bevezetni az esti meséket. Nap közben lekötötte őt mindenféle könyv - és egyre inkább le is köti - de estére már abszolút nem érdekelte sem az ha olvastam sem az ha esetleg fejből akartam mesélni bármit is.

Magától oldódott meg a helyzet, mint ahogy annyi minden más is, élete első két évében. Ő maga kezdte el kérni a meséket. Mára már odáig jutottunk, hogy meg is mondja, melyik könyvből mit szeretne hallani. És én ennek annyira örülök! Ma este a Kisvakond volt terítéken, mese után 3 perccel pedig már aludt is. )


A kép forrása: rukkola.hu