Untuk a sok kirándulást,
sok lazítást, meg pihit.
Lehet, furcsa kimondani:
fárasztó volt már kicsit.

Nélkülöztük egész nyáron
az írást, a matekot,
így ötöst és piros pontot
egyikünk sem kaphatott.

Bár volt úszás, fára mászás,
nyaralás, a nagyinál,
s élveztük, hogy locsolásért,
palacsinta, fagyi jár,

nyár végén már sóhajtoztunk,
hiányzott a sok barát,
sőt, néhanap szóvá tettük,
hogy várjuk az iskolát.

A fényes nyár búcsút intett,
felénk tart az ősz megint,
sulicsengő hívja ismét
kisdiákok ezreit.

Látjuk, hogy a kis elsősök
arcán mosoly suhan át.
Kívánjuk, hogy zárják ők is
szívükbe az iskolát!

Legyen öröm a tanulás,
boldogítson a tudás,
büszkén mondja mindegyikük;
bizony, ő már iskolás!


A kép forrása: thejigsawpuzzles.com

Amíg benned éltem, 
Bölcsőm volt a tested, 
Befelé figyelve 
Kívánságom lested.

Mikor megszülettem, 
Bár szemedet láttam, 
Bevallom mostmár, 
Kicsit visszavágytam.

Ám te megnyugtatón 
Karjaidba vettél, 
Felkínálva emlőd, 
Csendben megetettél.

Lassan tisztult a kép, 
Erősítve bennem 
Keserédes érzést: 
Íme, megszülettem.

Születtem embernek, 
Eredendőn jónak, 
Erre a világra 
Földi halandónak.

Megjöttem, itt vagyok, 
Éppen körülnézek, 
Egy ismerős szempárt 
Felismerni vélek.

Hívogató élmény
Érzem, hogy közeleg,
Segítsetek, kérlek,
Hadd menjek közelebb.

Egy halkszavú asszony
Meghallván a vágyam,
Apa mellkasára
Odafektet lágyan.

Hogy míg átöleli
Kicsiny hasonmását,
Boldogan hallgassam
Szíve dobogását.

Meleg tenyerével
Simogatja bőröm,
Ha elszenderednék,
Most ő lenne őröm.

Megpihen a test, és
Ünnepel a lélek,
Gondolatban anya
Festett ilyen képet.

Olyan jó így együtt
Feküdni az ágyban,
Mama pocakjában
Ilyen álmot láttam.

Békés biztonságban
Indul földi létem,
Hálásan köszönöm
Csendes születésem.

2019. július 22-én megszületett második gyermekünk, Dániel Máté. Fogadjátok szeretettel fotóját és a fenti kis verset. 


A kép forrása: saját tulajdon. Megosztása, továbbítása kizárólag a forrás megjelölésével engedélyezett.

A Balatonban az jó, hogy nincsen benne cápa
és nagymama is be tud menni, mert leér a lába.

Győztél, megnyerted a legnagyobb harcot,
Kifejlődött tested, csudaszép lett arcod.
Kilenc hónap várakozás, mindennek van ára,
Mutasd meg magad, gyere a világra.
Elindulsz egy alagúton, vakító fény hívogat,
Magad körül nem látsz mást, csak hatalmas arcokat.
Mosolyognak, Téged vártak hosszú idő óta,
Sírásod számukra isteni nóta.
Hideg van, megszoktad a bukolt világot,
nem ismerted máig az igazi valóságot.
Megszakad hirtelen az összetartó kötél,
nem visz vissza senki, ide születtél.
Újra vizet érzel, megdörzsöl egy néni,
Furcsán érzed magad, elkezdesz félni.
Lefektetnek valakire, ez most már tabu.
Mi történik velem? Tudom már, ez Anyu!



A kép forrása: shop.kimberggren.com

Mikor „kacsalábon” jár a két cipőd, 
Mikor méretlen és örök az időd; 
Mikor az ajtókilincshez ágaskodni kell, 
Mikor az asztalt alig éred el; 

Mikor a játékból soha nem elég, 
Mikor a képzelet világot tár eléd; 
Mikor a homokból lisztet szitálsz, 
S a sárból édes csokitortát csinálsz; 

Mikor úgy lépsz az útszéli pocsolyákba, 
Mint vörös szőnyegre a mesék királya; 
Mikor látod még az angyalt karácsonykor, 
És látod a nyuszit kinézni a Holdból; 

Mikor kavicsot gyűjtesz tenyeredbe, 
És drágább neked, mintha arany lenne; 
Mikor a sötét szobában még rémek lapulnak, 
Mikor tündére van fának, fűnek, kútnak; 

Mikor csupa horzsolás és kék folt a lábad, 
Mikor fakockákból építed a házad; 
Mikor megeteted gondosan a babát, 
És sztetoszkóppal hallgatod – hasát ;J 

Mikor királyfi vagy, bátor, hős, vitéz, 
Ha az udvarra egyedül kimész; 
Mikor homokból tornyos várat emelsz, 
Mikor a kérdésre kérdéssel felelsz; 

Mikor - ha mást sírni látsz - sírva fakadsz, 
Mikor még biztosan tudod, mit akarsz; 
Mikor anyu ölében nyom az álom el, 
És édesen alszol, mint lábasban a tej; 

Mikor jót lovagolsz a nagyapa térdén, 
S a cigarettáról azt hiszed: kis kémény; 
Mikor még mindenből minden lehet, 
S hatalmas sátornak látod az eget; 

Mikor a mennydörgéstől megriadsz, 
S dobogó szívvel anyuhoz szaladsz; 
Mikor a mesékből soha nem elég, 
És kérve kéred, hogy mondják újra még; 

Mikor kezétcsókolomot köszönsz a libáknak, 
És azt hiszed: a szél csinál frizurát a fáknak; 
Mikor a fészkéből kiesett csupasz verebet 
Megsiratod, és kis sírba temeted; 

Mikor megmásznivaló minden magaslat, 
És kíváncsivá tesz fiók, ajtó, ablak; 
Mikor számolod, hogy hányat kell aludni, 
Míg a születésnapodig el fogsz jutni; 

Mikor a papírcsónak tengerjáró hajó, 
És a kabátzsebedben lakik egy manó; 
Mikor egy nap százszor kérdezed: miért, 
És senki-senki sem szid meg ezért; 

Mikor minden cicáról azt hiszed, leány, 
És a kutya? – Az fiú mindahány! 
Mikor lábadra próbálod anyu cipőjét; 
S boldogan pipiskedsz: igaz kicsit bő még; 

Mikor lopva belesel a tükör mögé, 
Tán ott van valaki – az arcod az övé; 
Mikor bújócskát játszva azt hiszed: 
Senki nem lát, ha behunyod szemed; 

Mikor a betűk még érthetetlen ábrák, 
És a könyvekben csupa csoda vár rád; 
Mikor összerajzolod a hófehér falat, 
És sehogysem érted, miért nem szabad; 

Mikor a léggömbökről tudod: égre szállnak, 
És titkokat súgsz este a babádnak; 
Mikor a fürdőkád neked a tenger, 
S te a kapitány vagy, samponhabos fejjel; 

Mikor még azt hiszed, hogy lehetetlen nincs, 
Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs; 
A gyermekkor múlik, mint a nyár, 
Mire rájössz, hogy volt – már tovaszáll; 

De ha a szívedben helyet adsz neki, 
Onnan a felnőttkor ki nem űzheti.


A kép forrása: a fotó saját tulajdon, megosztása kizárólag a forrás megjelölésével engedélyezett!

Szeretnék indián lenni egy évre,
szeretnék házakat festeni kékre.
Szeretnék éjszaka úszni egy tóban,
szeretnék hinni az örökké szóban.
Virágos busszal világot járni.
sohasem fáradni, sohasem fájni.
Szeretném ha bokáig érne a hajam,
szeretném jobban szeretni magam.
Szeretnék egy évre szerzetesnek állni,
sötét kis szobában csendben meditálni
és amikor ültem kis szobámban eleget,
szeretnék nagyon, nagyon sok gyereket.
Szeretném újra anyámat ölelni,
szeretnék minden kérdésre felelni.
Szeretnék sírókat megnevettetni,
József Attilának barátja lenni.
Szeretnék ültetni cseresznyefákat,
cseresznyefa ágán lóbálni a lábam,
a cseresznye magokat messzire köpködni,
föld felett angyalként könnyedén röpködni.
Szeretnék jót látni az emberek szemében,
szeretnék ülni a Jóisten ölében.
Szeretném a Földet a Holdról látni,
szeretnék mindig türelemmel várni.
Szeretnék egyszer Van Gogh -gal festeni,
szeretnék mindenkit egyformán szeretni.
Szeretnék Gandhi -val egy asztalnál ülni,
halkan beszélgetni és teát szürcsölni,
miközben minden az, aminek látszik,
s a Nap éppen naplementét játszik.
Kint egy tehénke kérődzik csendesen,
nőnek a virágok erőszakmentesen.
Ülünk öreg házasok, kéz a kézbe '
az ajtónkon hirtelen Szent Ferenc néz be.
"Adj Isten!"- kacsint ránk s pödri a bajuszát,
s leoldja lassan porlepte saruját.
Leül az asztalhoz, tölt egy kis vizet,
vállán tarka madárka piheg.
Lábához hízelegve dorombol a cirmos,
mennyország illatát szaglássza biztos.
Szent Ferenc kedvesen végigsimogatja,
fénylő glóriáját megigazítgatja.
Glóriája körül repked egy kis lepke,
nincsen neki onnan elrepülni kedve.
De leszáll mégis, elfáradt a teste
s a szobába lassan bekúszik az este.
Álomból valóság, valóságból álom,
a fele sem igaz, mind csak kitalálom.
Szent Ferenc nélkül ülök a sötétben,
nem fogja senki kezemet kezében.
Csak játszom a képekkel, ringatom a lelkem,
szeretném ha valaki meglátna most engem.
Szeretnék az asztalra tiszta abroszt tenni,
szeretnék újra kisgyerek lenni.
Szeretném ha az út végén valaki várna,
szeretnék lenni valaki álma.




A kép forrása: saatchiart.com

Mikor járni tanítottál, 
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: drága kincsem…
s megcsókoltad orcám.
Ölelgettél, cirógattál, 
ápoltad a lelkem.
Kedves szóval terelgettél
- bármi rosszat tettem.
Oly sok éjjel virrasztottál
kívánságom lesve.
Álmot hozó meséd nélkül 
sose múlt el este.
Beszédre is tanítottál -
szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon, 
hogy szeretlek téged.
Ahogyan a barna mackók 
szeretik a mézet,
Édes, drága jó Anyácskám 
úgy szeretlek téged.

Boldog Anyák napját kívánok minden kedves Édesanyának!



A kép forrása: freepik.com

Almavirággal
futkos a szellő,
akár egy kócos
semmirekellő.

Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád ő
soha panaszra.

Füttyöget olykor,
mintha ő volna
a kertek kedves
sárgarigója.

Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fűhegyen lépked.

Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen.



A kép forrása. deviantart.com

Meseerdő szélén játszanak az őzek,
a tavaszi szélben vígan kergetőznek.
Az ibolya virág szirmait kitárja,
régóta vágyódik meleg napsugárra.

Minden állat vigad, örül a tavasznak,
de nyomuk sincs sehol a fürge nyulaknak.
A mackó így dörmög:- Vajon hol késhetnek?
Szarka szól a fáról:- Húsvétra készülnek.

Festik a sok tojást, szorgosan dolgoznak,
tudom, hogy húsvétkor majd nekünk is hoznak.
Összenéz két csibész, farkas és a róka,
nagyon figyelnek már a fecsegő szóra.

Súgta a farkasnak a ravaszdi róka:
- Legyünk mi a nyulak, az lesz majd a móka.
A farkas csak bámult, de egy nagy fa alatt,
elmondta a róka, hogy mit ért ez alatt.

Fenn a fa tetején a harkály is hallja,
miként szövetkezik a két gonosz bajra.
Szaladt a mackóhoz, segítségét kérte,
és azt, amit hallott, rendre elmesélte.

Hogy a két ravaszdi azt tervezi éppen,
elrabolják majd a tojásokat szépen.
Azután felveszik a nyúl álruhákat,
és az őztanyánál ejtenek gidákat.

Háborog a mackó:- Ők lesznek a nyulak?!
Na, majd résen leszünk, jöjjenek az urak!
Most az őzikékhez és nyulakhoz szaladj,
de ne tudjon erről semmit a két ravasz.

El is jött a húsvét, s két hatalmas zsákban
ott volt a sok tojás, egy nyúl ajtajában.
A két gonosz gyorsan a hátára vette,
nyúl álruhát öltve indultak sietve.

De a zsák nehéz volt, le-leültek nyögve,
izzadt homlokukat gyakran törölgetve.
Remegett a lábuk, inuk majd megszakadt,
lihegve fújtattak a nagy zsákok alatt.

Az őztanya előtt terhüket letették,
és az őzikéket nyomban hívni kezdték:
- Nézzétek gidácskák, ebben a két zsákban
sok, sok piros tojás vár a kis gidákra.

Ezzel a zsákokat máris bontogatták,
és a tartalmukat ki is borították.
De amint meglátták, méregbe gurultak,
mivel a zsákokban, csak nagy kövek voltak.

Összeugrott rögtön a két kapzsi ezen,
kopogott a sok kő kézen, lábon, fejen.
Egymást hajigálta farkas és a róka,
kacagtak a nyulak, őzek egy bokorban.

Gonoszokat végül a mackó elkapta,
vélük a barlangját kitakaríttatta.
Most is ott söpörnek és sikálnak egyre,
nincs már az őzhúsra egyiknek se kedve.


A kép forrása: depositphotos.com

Hogy a puszi miből van, azt nem tudom,
de hogyha anya adja, akkor nem unom.