Egyszer volt, hol nem volt, volt Vova asztalán egy ceruza. Vova gyakran rajzolt vele képeket, és a Ceruza engedelmesen lerajzolt mindent, amit Vova akart. Egyszer, amikor Vova aludt, egy egérke mászott az asztalra. Meglátta a ceruzát, felkapta, és vonszolni kezdte az egérlyuk felé.
- Engedj el, kérlek! - könyörgött a Ceruza. - Mire kellek én neked, hiszen fából vagyok: nem lehet engem megenni!
- Rágcsálni akarlak - mondta a Kisegér. - Bizseregnek a fogaim, s emiatt folyton rágcsálnom kell valamit.
Így ni! - és a Kisegér úgy megharapta a Ceruzát, hogy az feljajdult belé.
- Jaj! - kiáltotta a Ceruza. - Akkor legalább hadd rajzoljak valamit utoljára, aztán tégy amit akarsz.
- No jó - egyezett bele az Egérke -, rajzolj hát! Utána úgyis apró darabokra ráglak!
Nagyot sóhajtott a Ceruza, és rajzolt egy kört.
- Ez sajt? - kérdezte az Egérke.
- Lehet sajt is - mondta a Ceruza, és még három kis karikát rajzolt.
- Hát persze, hogy sajt! Ezek itt benne a lyukak - találgatta az Egérke.
- Lehetnek lyukak is - egyezett bele a Ceruza, és még egy nagy kört rajzolt.
- Ez alma! - kiáltott fel az Egérke.
- Lehet alma is - mondta a Ceruza, és néhány ilyen hosszú kifliformát rajzolt.
- Már tudom! Ez itt kifli, ezek meg kenyerek! - kiáltotta szája szélét nyalogatva a Kisegér. - No, fejezd be gyorsan, mert már nagyon bizseregnek a fogaim!
- Várj egy pillanatig - szólt a Ceruza, s amikor ezeket a háromszögeket kezdte rajzolni, a Kisegér felkiáltott:
- Hiszen ez olyan, mint egy macs...! Ne rajzold tovább!
A Ceruza azonban már hosszú bajuszt is rajzolt.
- Igen, ez egy igazi macska! - cincogott a megrémült Egérke. - Segítség!
És bemenekült az egérlyukba. Azóta az orrát sem dugta ki onnan. Vova ceruzája még most is megvan, csak ilyen kicsi lett.
Te is próbálj ceruzáddal ilyen macskát rajzolni, hadd féljenek az egerek!

A kép forrása: konyvtar.gyulaisuli.hu

Bartos Erika: Apához

1. Kié a karosszék?

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép kis kertes ház. Abban lakott két kövér macska. Rajtuk kívül ott lakott még Károly bácsi és Irma néni is. Ők nem voltak olyan kövérek, mint a macskáik, sőt, Károly bácsi kimondottan szikár volt. Nyáron át a kis kert telis-tele volt rózsával, nagy gyönyörűségére a szomszéd kertből átlátogató méheknek. Károly bácsi és Irma néni télen sem volt nyíló rózsa nélkül, mikor pedig a rózsatövek földdel, hóval nyakig betakarva aludtak. Ilyenkor a két öreg rózsás bögréből reggelizett, rózsás tányérból kanalazta a levest, és rózsás függöny mögül leste a postást, hogy jön-e már vajon a nyugdíjjal .Rózsás huzat borította azt a két régimódi, öblös karosszéket is, amelyben Károly bácsi és Irma néni ebéd utánonként hol szundikált, hol újságot olvasott. Amikor a két öreg nem ült a rózsás huzatú karosszékben, helyüket azonnal elfoglalták a macskák. Károly bácsi karosszékébe Lukrécia telepedett, a borostyánsárga szemű, kövér, fekete macska, míg Irma néni karosszékét a még kövérebb, hófehér bundájú Szerénke szokta megszállni. Szerénkének tengerzöld szeme volt, de ez ritkán látszott, mert a nap nagy részében lehunyva tartotta.Egy szép napon Lukrécia így szólt Szerénkéhez: 
- Legfőbb ideje, hogy Károly bácsit és Irma nénit leszoktassuk az újságolvasással egybekötött ebéd utáni szunyókálásról!
- Valami hasonló gondolat motoszkált az én fejemben is - vallotta meg Szerénke finom dorombolással. - Olyan kényelmetlen ebéd után mindig kiszállni ebből a lágy öblű karosszékből.
- Ezentúl nem szállunk ki! - határozta el Lukrécia, és lehunyta borostyánsárga szemét.
Szerénke is lehunyta az ő tengerzöld szemét. Így aztán, mikor a két öreg,zizegő újságlapokkal a kezében odatipegett, mindkét karosszékben édesen szendergő macskát talált. Méghozzá annyira édesen szendergőt, hogy nem is volt szívük felébreszteni őket. Azazhogy a történeti hűség kedvéért meg kell jegyezni, hogy Károly bácsinak, hajjaj, lett volna szíve... ámde Irma néni nem engedte.
- Hadd aludjanak szegénykék! - terelte el Károly bácsit a rózsás huzatú foteltől. - Mi el tudjuk olvasni az újságot a konyhaszéken ülve is.
Mit volt mit tenni... A támlátlan, kemény ülőkén kuporogva Károly bácsi rosszkedvűen töprengett, hogy vajon az asszonyféle miért tud úgy megindulni egy alvó macska láttán. Azt is végig szerette volna gondolni, hogy a magafajta férfi meg miért hagyja magát kényelmetlen dolgokra rábeszélni - azonban elbóbiskolt, és majdnem lecsúszott az ülőkéről. Ettől a naptól kezdve így ment ez minden ebéd után: a macskák a rózsás huzatú,kényelmes karosszékben, a két öreg meg a támlátlan ülőkén. Merthogy a macskák véletlenül mindig épp akkor aludtak olyan édesen, hogy Irma néninek nem volt szíve fölzavarni őket. Károly bácsi meg a békesség kedvéért mindent ráhagyott élete párjára. Igaz, mikor Irma néni nem figyelt oda, megkísérelte lezavarni a karosszékét bitorló Lukréciát, de mindannyiszor meg is bánta. A kövér macska ugyanis hangos nyávogással ment panaszra úrnőjéhez, s Károly bácsi egész este hallgathatta a példálódzásokat arról, hogy aki a nála gyengébb, védtelenebb állatot bántja, attól embertársai se várjanak sok jót....



A kép forrása: nlcafe.hu

Szólt az eper: híres leszek, 
hosszú vándor útra megyek, 
vele megy az eperinda, 
-billeg, mint az órainga - 

ágai is segítették, biztatgatták: 
menj még, menj még! 
Olyan hosszú már a szára, 
kertből kijut az utcára; 

indul tovább, tesz egy túrát, 
levelei vissza húzzák: 
a szép kertet jaj, ne hagyd el, 
földönfutó eper leszel! 

Híres leszek, szólt az eper, 
tudom, hogy rám büszke leszel. 
És az eper tovább halad, 
milyen sok ház, magas falak! 

Nem tettek ki névtáblákat, 
mert nincs neve az utcának. 
Itt egy gyümölcs, - szólt apóka, 
legyen ő a névadója! 

Az eperszem nagyon boldog, 
napsugár is rámosolygott. 
Eperről szól már a nóta, 
utcát neveztek el róla.

A kép forrása: coastalgeorgiaarttherapy.com

Valaki az erdőben elvesztett egy hatalmas, szőrmével bélelt bőrkesztyűt. Ott feküdt a galagonyabokor aljában. Barna színe teljesen egybeolvadt a környező avar színével. A kis állatok mégis észrevették. A kesztyű meleg volt, tágas volt, kuckórakásra kiváltképpen alkalmas. Beköltöztek hát a kesztyűbe:

a pocok a nagyujjába,
a cinke a mutatóujjába,
a béka a középső ujjába,
a szarvasbogár a gyűrűsujjába
s az öreg, rövidlátó hangya a kisujjába.

Szeresd a gyermeket! A gyermek fénysugár,
Közöttünk itt alant mindig ragyogva jár.
Mikor szomorkodol: szemed közé nevet,
Ha bűnre bűn nyom is: ő akkor is szeret.
Szívednek mélyiből kicsalja a borút,
Fejedre rózsákból vígan fon koszorút.
Ne érje gond soha, ki rád hajnalt derít:
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! A gyermek gyenge tő,
Friss fakadó rügyet szelíden rengető.
Ha ápolója nincs: elcsenevész, lehull!
Mindig vigyázz reá! Állj melléje támaszul.
Fogd meg a romboló viharnak ostorát,
Ne csapkodja vadul azt a kis zsönge fát,
Ne bántsad a jövő szendergő képeit –
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! A gyermek tiszta szent,
Ártatlan angyal ő a föld porába’ lent.
Lelkén nincs semmi folt, mint a galamb, fehér,
Imája a mennybe leghamarább felér.
Kedves az Úr előtt, kinek rá gondja van,
Ezer veszély között, mikor jár gondtalan:
Elküldi angyalát… megfogja kis kezét…
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly,
Szemének tükriből játsszék örök mosoly.
Maradjon a gyermek: gyermek, míg csak lehet,
Majd érzi súlyosan ő is az életet.
Hintsen a kikelet tarka virágokat,
Daloljon a madár az árnyas lomb alatt.
Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit –
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán
Csapongva illanó arany lepkék után!
Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű,
Kis ajka zendüljön, mint égi csöngetyű!
Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn!
Hajolj le, csókold meg, öleld szívedre hőn!
Becéző szeretet övezze fürtjeit –
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

A kép forrása: saatchygallery.com

Erdőszélen nagy a móka, mulatság,
iskolába gyűlnek mind a nyulacskák.
A tanító ott középen az a nyúl,
kinek füle leghosszabbnak bizonyul.
Kezdi az oktatást egy fej káposztával,
Hallgatják is tátott szájjal.
- Az egymást tapasztó
táposztó
levelek képezte káposzta
letépett
levelein belül tapasztalt betétet,
mely a kopasztott káposzta törzse,
úgy hívják, hogy torzsa.
Ha most a torzsára
sorjába
visszatapasztjuk
a letépett táposztó káposztaleveleket,
a tapasztalt rendben,
akkor szakasztott, helyesen
fejesen
szerkesztett káposztát képeztünk.
Ez a lecke! Megértettük? -
kérdezte a nyúltanár.
Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már.
- Akkor rögtön feleltetek! -
Lapult a sok tapsifül,
füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt kisül!
- Nos felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj kétlábra, s vázold hát,
mi történik, ha ízekre bontasz egy fej káposztát?
- Jóllakok! - felelte elképesztő képzetten
a kis káposzta-kopasztó ebugatta,
de a tanár megbuktatta.


A kép forrása: ebay.com

"Nem vezet jóra, ha abba a hitbe ringatjuk magunkat, hogy már végeztünk az élettel. Valahányszor úgy érezzük, hogy a történetünk már befejeződött, a sors rögtön készen áll, hogy megtréfáljon: új lapra fordítja életünk könyvét, és egy egészen más fejezetet mutat meg nekünk."

(Anne és a Szivárvány-völgy)

A kép forrása: samanthapfiedl.com

Felhő közeleg, beborul az ég,
zúg és dübörög, fenyeget a jég!
Mindent letarol, ami üde, zöld!
Mindjárt ideér! Megremeg a föld.

Csattog, kavarog, lezuhan az ég,
dörgő riadó: megered a jég!
Fákat csupaszít, töri, ami zöld.
Hol van menedék? Könyörög a föld.

A kép forrása: pinterest.com