1. Kié a karosszék?

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép kis kertes ház. Abban lakott két kövér macska. Rajtuk kívül ott lakott még Károly bácsi és Irma néni is. Ők nem voltak olyan kövérek, mint a macskáik, sőt, Károly bácsi kimondottan szikár volt. Nyáron át a kis kert telis-tele volt rózsával, nagy gyönyörűségére a szomszéd kertből átlátogató méheknek. Károly bácsi és Irma néni télen sem volt nyíló rózsa nélkül, mikor pedig a rózsatövek földdel, hóval nyakig betakarva aludtak. Ilyenkor a két öreg rózsás bögréből reggelizett, rózsás tányérból kanalazta a levest, és rózsás függöny mögül leste a postást, hogy jön-e már vajon a nyugdíjjal .Rózsás huzat borította azt a két régimódi, öblös karosszéket is, amelyben Károly bácsi és Irma néni ebéd utánonként hol szundikált, hol újságot olvasott. Amikor a két öreg nem ült a rózsás huzatú karosszékben, helyüket azonnal elfoglalták a macskák. Károly bácsi karosszékébe Lukrécia telepedett, a borostyánsárga szemű, kövér, fekete macska, míg Irma néni karosszékét a még kövérebb, hófehér bundájú Szerénke szokta megszállni. Szerénkének tengerzöld szeme volt, de ez ritkán látszott, mert a nap nagy részében lehunyva tartotta.Egy szép napon Lukrécia így szólt Szerénkéhez: 
- Legfőbb ideje, hogy Károly bácsit és Irma nénit leszoktassuk az újságolvasással egybekötött ebéd utáni szunyókálásról!
- Valami hasonló gondolat motoszkált az én fejemben is - vallotta meg Szerénke finom dorombolással. - Olyan kényelmetlen ebéd után mindig kiszállni ebből a lágy öblű karosszékből.
- Ezentúl nem szállunk ki! - határozta el Lukrécia, és lehunyta borostyánsárga szemét.
Szerénke is lehunyta az ő tengerzöld szemét. Így aztán, mikor a két öreg,zizegő újságlapokkal a kezében odatipegett, mindkét karosszékben édesen szendergő macskát talált. Méghozzá annyira édesen szendergőt, hogy nem is volt szívük felébreszteni őket. Azazhogy a történeti hűség kedvéért meg kell jegyezni, hogy Károly bácsinak, hajjaj, lett volna szíve... ámde Irma néni nem engedte.
- Hadd aludjanak szegénykék! - terelte el Károly bácsit a rózsás huzatú foteltől. - Mi el tudjuk olvasni az újságot a konyhaszéken ülve is.
Mit volt mit tenni... A támlátlan, kemény ülőkén kuporogva Károly bácsi rosszkedvűen töprengett, hogy vajon az asszonyféle miért tud úgy megindulni egy alvó macska láttán. Azt is végig szerette volna gondolni, hogy a magafajta férfi meg miért hagyja magát kényelmetlen dolgokra rábeszélni - azonban elbóbiskolt, és majdnem lecsúszott az ülőkéről. Ettől a naptól kezdve így ment ez minden ebéd után: a macskák a rózsás huzatú,kényelmes karosszékben, a két öreg meg a támlátlan ülőkén. Merthogy a macskák véletlenül mindig épp akkor aludtak olyan édesen, hogy Irma néninek nem volt szíve fölzavarni őket. Károly bácsi meg a békesség kedvéért mindent ráhagyott élete párjára. Igaz, mikor Irma néni nem figyelt oda, megkísérelte lezavarni a karosszékét bitorló Lukréciát, de mindannyiszor meg is bánta. A kövér macska ugyanis hangos nyávogással ment panaszra úrnőjéhez, s Károly bácsi egész este hallgathatta a példálódzásokat arról, hogy aki a nála gyengébb, védtelenebb állatot bántja, attól embertársai se várjanak sok jót....



A kép forrása: nlcafe.hu