Amikor még piciny voltál, 
olyan nagyon enyém voltál, 
engem ettél, engem ittál, 
rám nevettél, nekem sírtál. 

Mikor később nagyobb lettél, 
mindig messzebb, messzebb mentél, 
először csak a kiskertbe, 
aztán a nagy idegenbe. 

Ha itt vagy is, csak elnézel, 
akkor is nem engem érzel, 
nem anyádat, nem apádat, 
valami más csillagtájat. 

Úgy megnőttél, szinte félek, 
már a válladig sem érek, 
alig-alig hihetem már, 
hogy ölbéli bubám voltál. 

Én voltam-e óriási, 
vagy Te lehettél parányi? 
Sosem voltál nehéz nékem, 
nem éreztem gyöngeségem. 

Melletted most kicsiny lettem, 
ágaskodik hát a lelkem, 
nőni akar, hogy elérjen, 
hegyormodig hogy felérjen. 

Húzol engem Te fölfelé 
mint a napfény maga felé 
fát, virágot, lombos ágat - 
fölemeled az anyádat.


A kép forrása: pinterest.com