Már állt a karácsonyfa az óvodában, az emeleti nagy előtérben. Mosolygós óvó nénik díszítették minden évben, advent idején. A kis rózsaszín gömbdísz álmosan pislogott és figyelni kezdett. Gondos kezek mindig ugyanoda helyezték: egy magasabb ágra, a csúcsdísz közelébe. Így aztán igazán jól belátta a teret. Nézett jobbra, a folyosóra, hallotta a vidám csivitelést, zsongást, csacsogást. Nézett balra, a lépcső felé, amelyen a sietős szülők kísérték felfelé a kabátos-csizmás gyerekeket, hogy utána újra siethessenek, immár lefelé, ki a kapun, bele a rohanó decemberi munkanapba.

Ekkor tűnt fel a kis gömbdísznek egy apuka a lépcső alján. Éppen azért, mert ő nem sietett. Lassan, megfontolva lépkedett , kislánya kezét fogva. A sapka lekerült a fejükről, kabátjukat kigombolták. A kislány már az első lépcsőfokoknál meglátta a karácsonyfát. Sikkantott egyet örömében, csillogó szemmel kezdte szaporázni lépteit. Vékony szálú, pihés haja két rövidke copfba fogva göndörödött feje körül. Kiscsoportos lehetett. Apukája elengedte a kezét, úgy tűnt nem tud lépést tartani lelkes lánykájával. Ekkor nézte meg jobban a kis gömbdísz. Ahogy a kislánya hátat fordított neki, a férfi mintha meggörnyedt volna. Jobb kezét a mellkasára szorította, nehézkesen, zihálva lélegzett. Bal kezével a korlátba kapaszkodott, szinte vonszolta magát felfelé. Arca szürkés volt, mély barázdákkal szabdalt, szeme fénytelen. Fején egy szál hajat sem látott a rózsaszín dísz.

A kislány felért a lépcső tetejére, körbetáncolta a fát és apukájához fordulva ezt kiáltotta:

- Nézd apa, milyen szép kajácsonyfa!

Igen, egészen biztos kiscsoportos, mosolygott a kis gömbdísz .

A férfi ebben a pillanatban kihúzta magát. Elengedte a korlátot, elengedte a mellkasát. Ruganyos léptekkel, fényesedő, meleg tekintettel ment felfelé. Kislánya mellé érve felkapta őt, megpörgette a levegőben és átölelte.

- Éppen olyan gyönyörű,mint te vagy! - adott egy puszit a kis pufók arcra.

- Apa, az a csillag a leggyönyöjűbb – mutatott a kislány a csúcsdíszre. – Olyan mintha mindenje vigyázna itt a földön!

A férfi szeme elhomályosult, és halkan ezt mondta:

- Amikor majd én is csillag leszek, pont így fogok vigyázni rád és anyukádra.

A kislány nem válaszolt. Nem értette, nem érezte a szavak súlyát. Kézen fogva sétáltak a csoportszoba felé. A rózsaszín kis gömb aggódva nézett utánuk.

A következő évben a kis gömbdísz már a karácsonyfa felállításának első napján megpillantotta a kislányt. Valami változott rajta, tűnődött. Most lassan lépdelt felfelé a lépcsőn, nem ugrabugrált. Haja megnőtt, hátul lófarokba kötötték neki. Arca elvesztette pufókságát, vékonyabb lett. De ami a legjobban bántotta a rózsaszín gömbdíszt: szeme ragyogása is eltűnt. Az egész kislány szomorúságot árasztott, éppen úgy ahogyan a mellette lépkedő anyukája is.

Megálltak az előtérben a karácsonyfa előtt. A kislány egyre feljebb emelte a tekintetét, mígnem meglátta a csúcsdíszt. Akkor összeráncolta szemöldökét.

- Apával akarok lenni – jelentette ki.

A nő a szája elé kapta remegő kezét, szemét elhomályosították a könnyek.

- Nem akarom, hogy apa a csillagok között éljen! Azt akarom, hogy itt legyen velünk újra! – kiáltotta durcás-sírós hangon a kislány, lábával toppantott is hozzá.

A nő leguggolt hozzá, átölelte. Egy darabig karjaiban tartotta gyermekét. Amikor úgy érezte, hogy sírás nélkül meg tud szólalni, a szemébe nézett és halkan ezt mondta:

- Kicsikém, tudom, hogy hiányzik apa, nekem is nagyon hiányzik. De emlékezz rá, mit mondott nekünk! A csillagok közül figyel minket, vigyáz ránk. Lehet, hogy nem tudsz beszélgetni, játszani vele és nem tudsz hozzábújni de itt van velünk mindig – a kislány kezét a szívére tette. – Itt érzed őt, legbelül. Amikor eszedbe jut apukád és megmelegszik a szíved, gondolj arra, hogy a láthatatlan karjával átölel és melegít téged.

A kislány egyre csak a földet nézte. Majd anyukája felé nyújtotta a kezét és lassan elindultak a folyosón.

A rózsaszín kis gömb szomorúan nézett utánuk.

A harmadik évben a gömbdísz türelmetlenül tekintgetett a bejárati ajtó felé, várta, hogy megpillanthassa a kislányt. A sok csilingelő hangú óvodás közül ő lett a kedvence. Szerette volna megvígasztalni, amikor előző évben olyan elkeseredettnek látta.

Egyszer csak megpillantotta! Anyukája kezét fogva lépett be az óvoda ajtaján. Kipirultan csacsogott, szeme újra vidáman csillogott. Hosszú haja szabadon omlott vállára, és hű, mekkorát nőtt egy év alatt! Anyukája mosolyogva hallgatta. Egy férfi jött mögöttük. Magas, erős, biztonságot sugárzó, nevetős szemű. Felsiettek a lépcsőn és megálltak a karácsonyfa előtt. A férfi egyik karjával a nő vállát fogta át, másik karjával a kislányét ölelte. A kis rózsaszín gömbdísz egyre lelkesebben figyelte őket.

- Nézd csak, erről a csillagról beszéltem – mutatott fel a kislány a csúcsdíszre.

- Tényleg nagyon szép. Milyen fényesen ragyog! – válaszolt neki a férfi.

- Most mintha fényesebb lenne, mint eddig – gondolkodott el a lányka. – Úgy érzem, minket néz és mosolyog. Apa arcát látom benne.

A férfi felemelte a kislányt és lassan körbefordult vele.

- Édesapád a legragyogóbb csillag az égen. Nélküle soha nem találtalak volna meg téged és anyukádat. Egész életemben hálás leszek neki, amiért megmutatta az utat, elvezetett hozzátok és egy ilyen csodálatos családot adott nekem. Köszönöm neki, hogy onnan fentről így gondoskodik rólunk, mindhármunkról – mondta, miközben a csúcsdíszt nézte. Picit meg is rázta a fejét, mert úgy látta, mintha a csillag rákacsintott volna.

Letette a földre a kislányt, újra átölelte a rámosolygó asszonyt és hármasban elindultak a folyosón. Nevetésüket sokáig hallotta a kis rózsaszín gömbdísz és életében először úgy érezte, megdobbant a szíve.


A kép forrása: saját fotó
A rózsaszín gömbdíszt testvérem nekem díszítette a tárnoki Szabó Üveg Kft-nél tavaly karácsonyra.