Mikor „kacsalábon” jár a két cipőd, 
Mikor méretlen és örök az időd; 
Mikor az ajtókilincshez ágaskodni kell, 
Mikor az asztalt alig éred el; 

Mikor a játékból soha nem elég, 
Mikor a képzelet világot tár eléd; 
Mikor a homokból lisztet szitálsz, 
S a sárból édes csokitortát csinálsz; 

Mikor úgy lépsz az útszéli pocsolyákba, 
Mint vörös szőnyegre a mesék királya; 
Mikor látod még az angyalt karácsonykor, 
És látod a nyuszit kinézni a Holdból; 

Mikor kavicsot gyűjtesz tenyeredbe, 
És drágább neked, mintha arany lenne; 
Mikor a sötét szobában még rémek lapulnak, 
Mikor tündére van fának, fűnek, kútnak; 

Mikor csupa horzsolás és kék folt a lábad, 
Mikor fakockákból építed a házad; 
Mikor megeteted gondosan a babát, 
És sztetoszkóppal hallgatod – hasát ;J 

Mikor királyfi vagy, bátor, hős, vitéz, 
Ha az udvarra egyedül kimész; 
Mikor homokból tornyos várat emelsz, 
Mikor a kérdésre kérdéssel felelsz; 

Mikor - ha mást sírni látsz - sírva fakadsz, 
Mikor még biztosan tudod, mit akarsz; 
Mikor anyu ölében nyom az álom el, 
És édesen alszol, mint lábasban a tej; 

Mikor jót lovagolsz a nagyapa térdén, 
S a cigarettáról azt hiszed: kis kémény; 
Mikor még mindenből minden lehet, 
S hatalmas sátornak látod az eget; 

Mikor a mennydörgéstől megriadsz, 
S dobogó szívvel anyuhoz szaladsz; 
Mikor a mesékből soha nem elég, 
És kérve kéred, hogy mondják újra még; 

Mikor kezétcsókolomot köszönsz a libáknak, 
És azt hiszed: a szél csinál frizurát a fáknak; 
Mikor a fészkéből kiesett csupasz verebet 
Megsiratod, és kis sírba temeted; 

Mikor megmásznivaló minden magaslat, 
És kíváncsivá tesz fiók, ajtó, ablak; 
Mikor számolod, hogy hányat kell aludni, 
Míg a születésnapodig el fogsz jutni; 

Mikor a papírcsónak tengerjáró hajó, 
És a kabátzsebedben lakik egy manó; 
Mikor egy nap százszor kérdezed: miért, 
És senki-senki sem szid meg ezért; 

Mikor minden cicáról azt hiszed, leány, 
És a kutya? – Az fiú mindahány! 
Mikor lábadra próbálod anyu cipőjét; 
S boldogan pipiskedsz: igaz kicsit bő még; 

Mikor lopva belesel a tükör mögé, 
Tán ott van valaki – az arcod az övé; 
Mikor bújócskát játszva azt hiszed: 
Senki nem lát, ha behunyod szemed; 

Mikor a betűk még érthetetlen ábrák, 
És a könyvekben csupa csoda vár rád; 
Mikor összerajzolod a hófehér falat, 
És sehogysem érted, miért nem szabad; 

Mikor a léggömbökről tudod: égre szállnak, 
És titkokat súgsz este a babádnak; 
Mikor a fürdőkád neked a tenger, 
S te a kapitány vagy, samponhabos fejjel; 

Mikor még azt hiszed, hogy lehetetlen nincs, 
Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs; 
A gyermekkor múlik, mint a nyár, 
Mire rájössz, hogy volt – már tovaszáll; 

De ha a szívedben helyet adsz neki, 
Onnan a felnőttkor ki nem űzheti.


A kép forrása: a fotó saját tulajdon, megosztása kizárólag a forrás megjelölésével engedélyezett!